Pontosan miért is csináljuk ezt az egész beszerzést/bevásárlást? (Tudjuk, esett már korábban szó erről, de a blog sajátsága – a bejegyzések eltűnnek az idő ködében lefelé - miatt a frissen belénk botló érdeklődő joggal érezheti magát alulinformáltnak. Ezen igyekszünk segíteni. Mindenki mástól elnézést az esetleges önismétlésért.)

Egyebek mellett azért, hogy a több kilométernyi, sorok közötti bóklászás megspóroljuk ügyfeleinknek. További érvek lejjebb...

Manapság általában véve igaz, hogy még a közepes méretű cégeknél is megszűnt (a kicsiknél meg nem is volt) a valamikori beszerzői, vagy egyenesen anyagbeszerzői státusz. Azaz nincs senki, aki nyakába venné ezt az ügyet, és ez csak az egyik oldal. A másik, hogy ezáltal hiányzik a kompetencia, a beszerzendő cikkek piacának (igen, az árak) átfogó, de legalább felületes ismerete. Ilyenformán a cégek, irodák működéséhez szükséges cikkek (papír-irodaszer, tisztítószer-vegyi áru, kávé, ásványvíz, egyes munkavédelmi eszközök, stb.) beszerzése ad hoc módon történik, ami mind anyagi, mind stratégiai szempontból előnytelen. Azaz Józsi bácsit kiküldjük, mert elfogyott, és hiába drága, akkor is kell.

Mindez magánemberre lefordítva azt jelenti, hogy nincs senki, aki hajlandó lenne (felár nélkül!) felvinni az ötödikre a négy karton ásványvizet (vagy a 20 kiló kristálycukrot, esetleg krumplit) a nehézkesen mozgó nyugdíjasoknak. Épp a közelmúltban volt szerencsénk egy utólag (függőlegesen) megtoldott hatemeletes ház tetejére cuccolni, és mivel az építmény eredetileg négyemeletesnek készült, értelemszerűen lift sem volt. Lógott a nyelvünk a végére.

Ezt a lécet kisgyerekes anyuka, idős bácsi nem ugorja meg. (Végső esetben felviteti a taxissal, aki ugye közmegyegyezéses alapon sem az a klasszikus szociálisan érzékeny típus - nyugodt lélekkel leveszi a nyugdíjast, az ziher.) Idős embereknél jobb általános, hogy nem vezetnek autót, azaz tömegközlekednek. Mit ád az ég, valahogy egyik hipermarket sem fért be a Városmajor utcába. Legyen hát a sok átszállásos BKV. Sajnos a trolira fel-leszállás teli szatyrokkal szinte lehetetlen. Marad a sarki kisbolt drágán, apránként, nehezen cipekedve, kínlódva, anyukák esetén gyereket rángatva.

A lényeg az, hogy velünk a magánszemélyek a cipekedést takarítják meg, és nyernek 2-3 óra szabadidőt, míg a cégek teljes egészében kiszervezhetik ezt a problémát a működési szerkezetükből (és megszűnik a heti kvíz, hogy „na ma kire sikerül az alkuális utálatos feladatot rálőcsölni").