Magyarázhatnánk fáradtsággal, és talán el is fogadná az értő közeg, mégsem érezzük úgy, hogy volna mentségünk: elhagytuk a mappánkat, szőröstűl-bőröstűl, árakkal és jegyzetekkel egyetemben. (volt erre már korábban is példa, kétszer is emlékezetből fejeztünk be vásárlást)

A jó hír a rosszban, hogy legalább nem került avatatlan kezekbe, mivel a megrendelő már jelezte, hogy nála maradt. Hogy szándékkal tulajdonította-e el (dugta el, hogy ne legyen szem előtt és ott felejtsük az étteremben), vagy csak így alakult, az a következő órák oknyomozását követően fog kiderülni. 

Mi mindenestre igyekszünk jóhiszeműek lenni. A jog is azt mondja, hogy az ellenkező kiderültéig mindenkit ártatlannak kell tekinteni.

Összefoglalva, árak ma biztos nem lesznek, ezúton is elnézést kérünk. Érdekes (ámbár álnaiv és provokatív) kérdésként viszont felmerül, hogy vajon miért a bejárat felőli gondolavégre kerül a drágább UHT-tej (azaz miért a 169/liter árút látjuk meg, és nem a 128/literest)? Biztos véletlen, nyilván…
Továbbá: mitől lesz az addig 56-60 ft közötti hypóból egyszer csak 69 ft-os? Valaki mellérendelt? Nem érkezett áru, és üres polc azért mégse maradhat?

Azt szintén komolyan sajnáljuk, hogy pár nappal ezelőtt elsütöttük a macskás-kolbászhúsos nyitófotót, ugyanis most lenne csak igazán aktuális. Találtunk ugyanis nagyon olcsó (579 ft/kiló) darálthúst az Auc egyik helyen, kóbor macskát viszont egyet sem láttunk a környéken. Mindenestre érdekes, és persze rossz, aki rosszra gondol…
 

Szerző: beszerző  2010.09.04. 16:45 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://beszerez.blog.hu/api/trackback/id/tr122271353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása